Meg Volt Rendezve

sokan, sokszor gondolkoznak életről és halálról. filozofálgatnak, hogy melyiknek mi az értelme, mi a célja, mire jó. gondolkoznak, hogy vajon újrakezdhetjük-e egyszer az egészet. azt latolgatják, lesz-e egyszer semmi, vagy továbbra is kapaszkodhatnak valamibe.

nem tudom, a gyengeség, vagy az ember csodájának jele az, hogy helyenként hiszünk a túlvilágban. lehet, csak félelem a tökéletes megsemmisüléstől, de mondhatom úgy is, hogy milyen hihetetlen az ember, képes egy életet igazítani valamihez, amit sosem látott, és tudja, hogy sosem fogják bebizonyítani neki a létezését.

de mindezt félretéve, annyira elkényelmesedettnek látom magunkat, hogy az már rossz nekem. mindenki filozofál. mindenki mereng a foteljében, és művésznek képzeli magát ettől. és intelligensnek. és műveltnek. és felsőbbrendűnek.

szeretem ezt az érzést, passzol ebbe a világba. csak utálom, hogy agymosottak lesznek tőle az emberek. azt latolgatják, vajon gyilkosság-e megölni egy embriót, vagy hogy milyen lehet a libának, mikor tömik.

ha a saját gyereked egyszer közel kerül a halálhoz, az utolsó csepp véredig azon fogsz harcolni, hogy éljen, és nem fog érdekelni, hogy ezért mit kell fizetnie. és ez természetes.

szeretem a gondolkodást, csak néha olyan elszálltak vagyunk, vagyok.