Ahogy állt ott megdermedve a peronon, hallotta az előre felvett figyelmeztetés bíztatását.
"Kérjük, hagyják szabadon a biztonsági sávot!"
Szabadon hagyta.
A hármas metró hangos csikorgással tett reménytelen kísérletet a fékezésre.
---
(Elnézést, de muszáj volt. Engem szórakoztat. Rajmund, rossz hatással vagy rám.)
most úgy csinálok, mintha írtunk volna az elmúlt hónapokban.
sokszor úgy érzem, hogy minden szót ezerszer kimondott már valaki, és minden hang és minden gondolat ezerszer elkopott már. a zenéimet folyton ismétlem, a vicceket hónapokig ugyanúgy sütjük el. nincs mostanában ingerenciám a beszélgetéshez. irritál, hogy nem tudunk egymásnak újat mondani. üresen meg nem akarom jártatni a számat.
persze jártatom :)
a többiekben mindig azt a feltétlen támaszt és barátot, szerelmet, embert keresem, amit anno elméletileg mindenki megkapott a szüleitől. egy szó nélküli dolgot. valamit, amit nem lehet elveszíteni.
azt hiszem, nagyon kevés szabad ember van. ráadásul nem tudok olyan rendszert, amiben a dolgok értelemszerűen működnének.
lehet még új dolgokat csinálni?
Kevesen vagyunk így négyen.
Ezennel felvetek egy olyan javaslatot, hogy legyünk többen és akkor jobb lesz. Szerintem nagyjából egyértelmű, hogy kikre gondolok.
mostanában kísért a téma. tegnap, ma. aztán pont ezt olvastam a macskabölcsőben, csodálatos ez, annyira röhejes és kifejező, hogy gondoltam, megmutatom. íme:
"Hátramentem hát, hogy szóba elegyedjem Angela Hoenikker Connersszel, meg a pici Newton Hoenikkerrel, karaszom tagjaival.
Angela volt a lóarcú platinaszőke, akit már észrevettem.
Newt csakugyan picike fiatalember volt, de nem groteszk. Oly arányos, mint Gulliver az óriások földjén, és körülbelül ugyanolyan ravaszul éber.
Egy pohár pezsgőt fogott, ami bennfoglaltatik a jegy árában. Akkora volt a kezében a normál méretű pohár, mintha mi egy kisebbfajta aranyhalas-medencét tartanánk, de könnyed eleganciával ivott belőle - így szemre tökéletesen összeillettek, a pohár meg ő.
[...]
Amikor Hazel végre betelt a földiek kölcsönös bemutogatásával, békén hagyott bennünket. - Ne feledjétek - szólt még vissza -, mostantól fogva anyunak hívtok.
- Oké, anyu - mondtam én.
- Oké, anyu - mondta Newt. Elég magas volt a hangja, hiszen oly picike gégén át jött. De azért mégis sikerlüt egészen férfiasra sikerítenie azt a hangot.
Angela mindenáron úgy kezelte Newtot, mint egy bébit - ő pedig oly nyájas kellemmel bocsátott meg a nővérének, amit ilyen pici emberről fel sem tételeztem volna.
Newt és Angela emlékezett rám, emlékeztek a leveleimre, és meghívtak, üljek oda hozzájuk az üres harmadik ülésre.
Angela mentegetőzött,amiért nem felelt a levelemre.
- Semmi sem jutott eszembe, ami bárki olvasót érdekelt volna. Kitalálhattam volna valamit arról a napról, de maga biztosan nem azt akarta. Különben az is csakolyan nap volt, mint a többi.
- Az öccse nagyon jó levelet írt nekem.
Angela csodálkozott. - Newt? De hát Newt hogy emlékezhetett bármire is? - Az öccséhez fordult. - Aranyom, te nem emlékszel arra a napra, igaz? Hisz még picike voltál!
- Én emlékszem - mondta szelíden Newt.
- Látnom kellett volna azt a levelet. - Amin Angela azt értette hogy Newt még éretlen ahhoz, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön a külvilággal. Förtelmesen érzékelten nő volt ez az Angela, halvány gőze nem volt arról, milyen érzés lehet Newtnak, hogy annyira pici.
- Miért nem mutattad meg nekem azt a levelet, aranyom? - korholta.
- Elnézést - mondta Newt. - Nem gondoltam rá."
/Kurt Vonnegut - Macskabölcső/
nem tudok olyan szituációt mondani eddigi életemből, amelyikre létezik abszolút megoldás.
más: csak én érzem úgy, hogy van egy énem, amelyik él, meg egy, amelyik ezen gondolkozik?
Spirituális kapocs, vagy valami?
Azt kell érezni, hogy kell. Ennyi. Kurvára nem érdekelnek ilyen felületes dolgok, szerintem. Az sem feltétlenül igaz, hogy egy fiú meg egy lány kell hozzá, de végülis mindegy.
Nem értek egyet, csak ennyi.
Szóval hogy van ez a dolog, ez a párkapcsolatos. Ez, amivel mindenki foglalkozik mostanában, mindenkinek leköti agykapacitásának egy jelentős hányadát, de megoldást idáig még senkitől nem hallottam. Ha nincs megoldás, én legalább leírom az elméletemet, mitől lesz tökéletes egy párkapcsolat.
Szóval fontos ugye, hogy a két fél sokat tudjon találkozni, de ne túl sokat. Lehetnek együtt mindennap, de akkor is hagyják meg az értékét ezeknek az alkalmaknak. És fontos, hogy odaadóak legyenek. Fontos, hogy elnézzenek egymásnak sok mindent, de ne mindent. Fontos, hogy ne tegyenek olyat, ami miatt a másik feladná a kapcsolatot. Ha mégis tesznek, a másik ne adja fel. Ez volt az alap rész.
Most meg arról fogok beszélni, hogy kik kellenek ehhez az egészhez. Szóval egy fiú. Meg egy lány, és nem is akármilyen. A fiú legyen olyan, akire a lány felnézhet. Mert igen, ez fontos szerintem. Mármint, hogy a lány felnézzen a fiújára és tisztelje. Továbbá a srácnak helyesnek kell lennie, legyen kidolgozott a teste, az mindenképp jól jöhet egy krízis-közeli helyzetben. Legyen humora, és legyen okos. Legtöbb dologban kicsit okosabb, mint a lány, de nem mindenben. Például az tök jó, ha a lány jól tanul, a fiúnak meg van logikája. Persze csak akkor, ha a lány elfogadja az érvrendszerét. Ez is fontos.Sose csalja meg barátnőjét.Legyen érzéke valamilyen művészethez. Legjobb, ha zenéhez, vagy fotózáshoz.És szeresse a lányt.
A lány legyen csinos, szép, de nem a legjobb nő. Ő is értsen valami művészethez, tudjon rajzolni, zongorázni, vagy akármit. Legyen humora, és tetsszenek neki a fiú viccei. Nem kell, hogy nevessen rajta, de tetsszenek neki. Mint mondtam, ne legyen a legjobb nő, de nagyon szép, szebb, mint amennyire a fiú helyes. Tegyen meg mindent azért, hogy a fiú sose gondoljon megcsalásra. És szeresse a fiút.frei tamás javasolta, hogy horváth ágnes, ex-egészségügyi miniszterasszony vegyen részt a "celeb vagyok, ments ki innen" című műsorban, mint megmentendő híresség.
ki menti meg horváth ágnest?
közben meg dúl a világválság.
Néha azt érzem, hogy el kell pusztítanom a világot. Ennek ellenére lehetek még jó ember, ha soha nem sikerül?
ezt egyszer, még nyáron mutatta nekem ungi. tényleg érdekes végignézni. az eleje olyan, hogy csak nézel. aztán jön egy antiwar rész, aztán vallásról. érdekes, tényleg. nekem főleg az eleje üt be, de ez nyilván személyiségfüggő.
az mvr halott? azt hiszem, az, de végülis én szívesen firkálok ide olyasmit, ami épp eszembe jut. szóval nem halott.
igyatok teát. igyatok török teát, és akkor nektek jó lesz.
szeretem az ilyen időt. szeretem az esőt, meg a hideget, a szürkét. ez az a tipikus vöröstakaróbabújós, füstölős-gyertyás idő, amikor olvasni, vagy zenéthallgatni, vagy írni, vagy gondolkozni. kötelező.
szeretem az őszt. is. igazából minden évszakot szeretek. emlékszem a januárra. a februárra, jaj, nagyon. kampány, közeli helyeken. a márciusra. az volt fél éve. szeptember harmadikáig. mindegy.
aztán az április, na igen. ne légy egyenes társaiddal világnap.
és május. a május végén a vizsga. június, istván, gólyázás, melír. dóri. július eleje volt a legszebb része a nyárnak. vörös oroszlán, puf, zépé, donniedarko dorottyánál, pipázás. augusztus. vicces volt. szepezd, meg hasonlók. benedek, és gábor meggyilkolása szakrálisan. eszter, pótvizsga. és szeptember, szétesett szeptember, nemegyszerű, de szép.
mindig történik. ahogy krisz szokta mondani, olyan még sosem volt, hogy nem volt sehogy.
az idő érdekes, szeretem. ijesztő, kicsit. mondják, hogy csak illúzó. lehet benne valami.
sokan, sokszor gondolkoznak életről és halálról. filozofálgatnak, hogy melyiknek mi az értelme, mi a célja, mire jó. gondolkoznak, hogy vajon újrakezdhetjük-e egyszer az egészet. azt latolgatják, lesz-e egyszer semmi, vagy továbbra is kapaszkodhatnak valamibe.
nem tudom, a gyengeség, vagy az ember csodájának jele az, hogy helyenként hiszünk a túlvilágban. lehet, csak félelem a tökéletes megsemmisüléstől, de mondhatom úgy is, hogy milyen hihetetlen az ember, képes egy életet igazítani valamihez, amit sosem látott, és tudja, hogy sosem fogják bebizonyítani neki a létezését.
de mindezt félretéve, annyira elkényelmesedettnek látom magunkat, hogy az már rossz nekem. mindenki filozofál. mindenki mereng a foteljében, és művésznek képzeli magát ettől. és intelligensnek. és műveltnek. és felsőbbrendűnek.
szeretem ezt az érzést, passzol ebbe a világba. csak utálom, hogy agymosottak lesznek tőle az emberek. azt latolgatják, vajon gyilkosság-e megölni egy embriót, vagy hogy milyen lehet a libának, mikor tömik.
ha a saját gyereked egyszer közel kerül a halálhoz, az utolsó csepp véredig azon fogsz harcolni, hogy éljen, és nem fog érdekelni, hogy ezért mit kell fizetnie. és ez természetes.
szeretem a gondolkodást, csak néha olyan elszálltak vagyunk, vagyok.
A kérdés jogos. Arról a kérdésről beszélek, hogy miért nem írunk.
Erre két választ tudok adni.
Mindenki tudja, hogy a blogot igazából egy csapat idomított majom írja. Sztrájkolnak. Több banánt akarnak, vagy valami ilyesmi. Meg fogjuk oldani a problémát, rajta vagyunk.
A másik meg az, hogy jelenleg nem tudok írni. Nincsenek ötleteim. Tekintve, hogy nagyjából senki nem olvassa a blogot, ez nem jelent akkora problémát. Majd ha egyszer egy többszázezres közönség igényeit kell kielégítenünk, akkor majd elkezdünk aggódni, hogy mi lesz, ha nem sikerül, de addig inkább nem írok, mint hogy olyat írjak, ami engem sem érdekel. Biztos a többiek is valahogy így vannak ezzel.
Itt a nyár vége, ha minden jól megy, a nyakunkba szakadó frusztráció majd ihletet ad.
kordonok vannak a tűzijátékoknál. asszem ötvenhétben nem voltak kordonok. pedig kádár valóban véreskezű diktátor volt bizonyára. nem tudom, nem értek hozzá.
kordonok vannak a tűzijátékoknál.
bekapcsolom a tévét, az egyiken főzőműsor megy sztárokkal, a másikon főzőműsor megy sztárokkal. még választhatok is.
amúgy pedig írjatok, mert mondjuk így nem ártana.